Drávai hajókázás

Azt már egyre többen tudjuk, hogy a Dráva nem csak kis hazánk, hanem egész Európa legérintetlenebb folyója, így aztán halban a leggazdagabb is. Azt azonban még csak kevesen tudják, hogy a szilvaorrú keszeg mellett Szirén is található benne. Így nagy kezdőbetűvel, mert hát több tonnás őnagysága. Egy eredetileg a Balatonon történő hajókázásra szánt kecses, 45 fős sétahajóról van szó ugyanis, ami némi drávai optimalizálás után 1996 óta szeli a vadregényes Dráva-vidék vizeit.

A Dráva több mint 700 kilométeres hosszából mindössze 90 km hajózható, szerencsére ennek jelentős része nálunk (no meg persze a horvátoknál) van. Ezért volt fontos felismerni a lehetőségét, hogy nem feltétlenül kell a Dunáig utaztatni a turistákat, ha hajókázni vágynak. Arról nem is beszélve, hogy vitathatatlanul festőibb, változatosabb a táj a Dráváról nézve. A sétahajó állandó kikötője Drávaszabolcson található, gépkocsival, busszal egyaránt jól megközelíthető és a parkolási lehetőség is adott. A hajóutak a Duna-Dráva Nemzeti Park területén keresztül vezetnek, így mód nyílik a vidék különlegesen gazdag madár- és állatvilágának megtekintésére.

A programok általában kb. másfél óra időtartalmúak, de igény esetén lehetőség van hosszabb, kiszállással, Dráva-parti sétával kombinált utakra is. Mint ahogyan borkóstolóval, grillezéssel, gulyáspartival „megfűszerezett” verziók is lehetnek, és esküvő, bankett, szülinapi parti is természetesen szóba jöhet. Ezekhez persze előzetes egyeztetés szükséges, az utak minimum 15 fő megléte esetén indulnak. Az árak barátiak (alapprogram: 2000 Ft/fő), és – mint az ismert reklám mondja – az élmény valóban megfizethetetlen!

A Dráva természetes élővilága

A Dráva Magyarország határfolyója, az olaszországi Dobbiaco (Toblach) és San Candido (Innichen) között ered és a horvátországi Aljmasnál ömlik a Dunába. A Dráva folyó vízgyűjtő területe 40 000 km2, átlagos vízhozama kb. 600 m3/s. Legnagyobb mellékfolyója a Mura, teljes hossza 749 km, melyből 90 km hajózható. A Dráva jelenleg Európa egyik legtisztább, és legérintetlenebb folyója.

A hajóutak a Duna-Dráva Nemzeti Park területén vezetnek keresztül, a festői Dráva vidékén. A vadregényes vidék különleges madár és állatvilága a „Szirén” nevű 45-fős sétahajó fedélzetéről tekinthető meg. Legyen szó akár 1,5 órás sétahajózásról, több órás hajóbérlésről vagy akár egész napos rendezvény lebonyolításáról.

Vissza
Galéria